Tapolcai nyár

Tapolcai nyár, most más mint a többi. Más mint az eddigiek. Csak néhány napra volt lehetőség, így úgy döntöttünk ez most pihenésről, fürdésről fog szólni.

Későn derült ki hogy néhány napra el tudunk menni valahová, így lázas keresgélésbe fogtunk hol van még szabad hely. Napokig nem találtunk semmit, de egyszer csak ránk kacsintott a szerencse. Valaki le mondhatta a foglalását, mert egyszer csak megjelent néhány szabad nap a Hunguest Hotel Pelionban.

Így túl sokat nem is tűnődtünk, gyorsan lefoglaltuk. És egy szép nyári reggelen útnak indultunk. Rendhagyó módon most nem vásároltunk autópálya matricát, úgy gondoltuk szép csendesen elautózgatunk. A pályákon úgyis mindig baleset vagy útépítés van. Így a régi 7-es úton indultunk, majd áttértünk a 8-as utána a 77-es útra. Két tervezett megállóhelyünk volt.

Az első a Tótvázsony mellett eltemetett Savanyú Jóska sírja.

A híres betyár 1841-ben Izsákfán született. Betyár elődeihez hasonló módon juhász volt, később a szegény sors helyett a bűnöző életmódot választva négy év alatt bekalandozta a Dunántúl nyugati részét. 1881-ben hajtotta végre első rablását, rablásaival és gyilkosságaival rettegésben tartotta Zalát és a szomszéd vármegyéket. 1884-ben mulatozás közben fogták el a zalahalápi csárdában. Szombathelyen először halálra ítélték, majd az ítéletet módosítva börtönbüntetésre.  A Temes vármegyei Illaván tizenöt, majd Vácon öt évet töltött fegyházban, innen a váci püspök kezdeményezésére 1906-ban szabadult. Ekkor költözött testvéréhez Tótvázsonyba, ahol szabómesterséget tanult. A hosszú börtönévek során kialakult reuma komoly fájdalmai miatt következő év április 9-én öngyilkos lett.

Következő megállónk a Nagyvázsony melletti Lőtértorony kilátó volt.

Az építésének pontos körülményi nem ismertek. Egyes legendák szerint a német hadsereg építette a II világháború idején. Valószínűbb hogy már korábban az 1930-as évek végén irányítótoronynak használták, amikor itt alakították ki a tapolcai bombázóezred szükségrepterét. A téglafalon lévő 1938-as bevésés is ezt támasztja talán alá. Egy biztos, később a magyar és a szovjet hadsereg is az itt lévő lőtér megfigyelő tornyaként használta.  Sajnos ottjártunkkor az ajtó zárva volt. Szintén elszomorító volt látni hogy a kilátó melletti fenyősort kiirtják. Ezzel gyakorlatilag tönkretették a helyet. És itt ismét beugrott a gondolat, Ausztriában vagy Svájcban miért nincs ilyen?

Innen már egy rövid autózással Tapolcára értünk. Elfoglaltuk szállásunkat és elkezdődött néhány napos pihenésünk. A medencénél igazi mediterrán hangulat volt. A víz kellemes hőfokú, a kaják nagyon ízletesek voltak. Strandolásunk csak a napközbeni és esti városi séta szakította félbe. Ízelítőül íme néhány kép.

A néhány nap gyorsan elröpült. Eljött a hazautazás napja. Útközben megálltunk még Nagyvázsonyban, megnéztük a Kinizsi várat. De ez egy másik történet, majd legközelebb mesélem el.