Nyíregyháza
Mivel a tervezett augusztusi nyaralásig még bő két hét volt, így július 20-án felkerekedtünk hogy elmenjünk Nyíregyházára. A tervezett cél az állatkert megtekintése volt.
Korán reggel indultunk, mert az autópályán több helyen terelést jeleztek. Szerencsére nagyobb torlódásba nem futottunk bele.
Első állomásunk Tiszadob volt. Régi terv volt már az Andrássy-kastély meglátogatása, most útba ejtettük.

A kastély szépen rendben tartott, és igen érdekes tárlatvezetés keretében tekinthető meg. Fényképezni, filmezni a kastélyon belül is lehet.


Mivel éhesek voltunk elmentünk Tiszadadára a Tiszai Öreghalász Csárdába. Csak valami könnyűt akartunk enni, mert a tervezett vacsora a szállodában volt.
Amikor csak egy gulyást rendeltünk a pincér arcán észre nem vehető csalódottság látszott. Ezután ennek megfelelően kijáró „figyelmet” is kaptunk.
Lassú, kelletlen kiszolgálás. A számlára negyedórás várakozás ….. Nem a legjobb választás volt a hely, így vándornyulaknak nem tudom ajánlani. A Tiszapart legalább szép.
Késő délután volt mire megérkeztünk Nyíregyházára a Lugas Wellness Hotelbe.

A szálloda Nyíregyháza külső, csendes részén van, annak minden előnyével és hátrányával. Mindentől messze van, közlekedni gyalog, biciklivel vagy autóval lehet mert városi közlekedés nem érinti. Van viszont lovaglási lehetőség, tenisz. És egy kellemes de elég kicsi wellness, amit vacsora előtt ki is próbáltunk. A nagy terület ellenére nincs külső medence, pedig jó lenne.
A vacsora étlapról választható, nem az olcsó kategóriába tartozik. De a minőségre mennyiségre nem lehet panasz. Három vacsorát fogyasztottunk el itt, mindhárom szenzációs volt. A kiszolgálás kifogástalan, a személyzet kedves segítőkész.
Meg kell említsem a rosszul elmosogatott kanál esetét. Este futottam bele, lecseréltem a szomszédos asztalról. Reggel megnéztem, ott figyelt ugyanúgy. Azért érdemes lenne az este nem használtnak ítélt evőeszközt reggeli terítéskor ellenőrizni.
Szombaton reggeli után az állatkertbe indultunk autóval.
Majd azzal a lendülettel vissza is jöttünk, mert nem találtunk parkolót, útszélén meg nem akartam hagyni. Így hívtam egy taxit, és az röpített el a bejáratig. Közben megtudtam ez állatpark, és Nyíregyháza akkor van a hírekben ha bűnügy történik vagy valami kisállat születik.

A Nyíregyházi Állatpark szép, rendben tartott, fejlődik. Szinte egy egész nap is kevés végig járni, de délutánra már elfáradtak nyúl lábaim. A legjobb talán az Ócenárium volt, ezért érdemes volt ilyen messzire eljönni.
A szállodához ismét taxival mentünk vissza, de ez igazi kalandtúra volt. Ha finoman akarok fogalmazni a bácsika nem tudott vezetni. Sávelhagyás, kanyarodási probléma folyamatos volt, az utolsó perces fékezés körforgalomban majd hosszabb várakozás utáni elindulás jellemezte a hazautat. Megkönnyebbültem amikor ép tapsi füllel kiszálltam a kocsiból.
A vacsi előtti pancsolás ellazított és feledtette a rémutazást.
Vasárnap délelőtt a belvárosba mentünk sétálni.

Itt nyert igazán értelmet taxisunk tegnapi megállapítása, megértettem miért nem szerepel a város hírekben. Merthogy szinte nincs semmi. Amikor a Tripadvisor legjobb 5 nyíregyháti látnivalója közül 4. a Pláza az már sokat elárul.

A „belvárosi” rész kicsi és mit mondjak, láttam szebbet is. De az hogy a főtér közepén egy wc legyen felállítva Kossuth Lajos szobra előtt az mindent vitt.
Öreg nyúl lévén sokfelé megfordultam de ilyet sehol nem láttam. A képet színesítik a fura figurák amikbe belebotlik az óvatlan turista. Hol egy néni, aki bűzlik, mert olyan ruhában van ami térdtől háta közepéig láthatólag egy hasmenés áldozata, hol egy részegen leszólítgató fazon. A múzeumvillamost csak szombaton lehet látogatni.

A rövid séta után visszatértünk a szállodába, és irány a wellness. Itt futottam össze Bódi Gusztival, valószínű egy esti fellépés előtt lazított. Hétfőn hazaindultunk, de útközben egy másik régen meglátogatni tervezett helyet is útba ejtettünk.

A Tisza-tavi Ökocentrum kicsiknek és nagyoknak is remek hely.
A parkolóba azért rakhatnának értelmesebb és kulturáltabb embert is, mert nagyban rontja a hely színvonalát. Megállsz autóval a sorompónál, az őr meg csak annyit mond: „Na, haccáz! Na… ” Miközben kaparászok az apró után ez többször megismétli, és a markát mutogatja..Úgy érzem felesleges lenne bármiféle gondolatom megosztanom vele, ő már csak így szocializálódott.
Azért elgondolkodom vajon a munkaadói tisztában vannak ezzel, vagy csak nem érdekli őket. A világ számos helyén miért tudják megoldani a normális beléptetést, sok helyen miért nincs külön parkolójegy? Azért megnéztem volna mit kezd egy külföldi vendéggel aki egy kukkot sem beszél magyarul.
Sajnos mivel a ritkán induló hajóra csak 2 óra múlva fértünk volna fel, így alap jegyet váltottunk. Ez így is elég borsos, felnőtt 1990 gyerek 1780. Ebbe nem fér bele a parkolás?

A bemutatóterem szép, de nem vetekszik az állatparkban látottal.

Kilátóból gyönyörű a kilátás a környékre. A menetrend szerinti zápor ide is ért, véget vetve a napsütésnek. Mivel megéheztünk a büfében ettünk egy jót. A sültkrumpli csirkemell kombó kifogástalan és friss volt. Apró híján féltem gond lesz, de nem okozott problémát nagyobb címletből sem a visszaadás.
Egy kellemes sétát tettünk még a parkban, majd hazaindultunk. Az úton kavarogtak bennem a gondolatok. Miért van az hogy szinte nulla a látnivaló Nyíregyháza környékén, ami van az is milyen? De el is hessegette a gondolatot. Az állatpark szép volt, mindenkinek ajánlom. Az öreg vándornyulat pedig várják az újabb helyek.



