Nyár Sopronban
Augusztusi nyaralásunk ismét Sopronba vezetett. Részben mert elég későn kezdtem szervezkedni és itt még volt szabad hely kedvező áron. Másrészt mert tavaly kimaradt néhány hely ahová el szerettünk volna még menni. Meglepetésünkre helyben is volt újdonság, de csak szépe sorban.
Néhány órás autózás után megérkeztünk a Hotel Lövérhez, amely egy hétig otthonunk lett. Elhelyezkedtünk a szobában Brumival, és sétára indultunk a városban.
A várfalnál láttunk egy „érdekes” fotókiállítást, hát nem is tudom….
A malacfej mindent vitt.
Bejártuk az egész várkerületet, és egy jó fagyizás sem maradhatott ki.
Első napunkra Semmeringbe terveztünk kirándulást.
Megérkeztünk a felvonó parkolójába ami feltűnően üres volt. A bejáratnál kiderült, 4 napos karbantartást tartanak. Kár hogy a honlapjukon erről egy szót sem ejtettek!
Hogy az út ne vesszen kárba úgy döntöttünk átmegyünk a Raxra. Napsütésben érkeztünk, de mire feljutottunk esni kezdett az eső. Így egy jó félórát várakoznunk kellett mire elállt.
A nap ismét sütni kezdett, így sétára indultunk. Szerettünk volna ismét eljutni az Ottohausig.
A ház előtti utolsó fordulónál voltunk amikor a völgy két részéből kezdett felemelkedni és összezáródni a felhő a hágó felett. Gyorsan visszafordultunk, az idő egyre vészjóslóbb lett. Nemsokára elkezdett csepegni az eső, és a dörgések hangja is egyre közelebbről hallatszott.
Félútnál járhattunk amikor elkezdett szakadni az eső, mely néha jégesőbe csapott át. Körülöttünk dörgött villámlott, a fejem felé tartott hátizsák alól csak hosszú füleim lógtak ki. Egyszer csak bizsergést éreztem a fejemen, egy villanás és hatalmas csattanás kíséretében a fülem felett néhány méterrel csapott be a villám egy sífelvonó vezetékébe. Ha nincs ott lehet a fülem lett volna a villámhárító. Borzasztó megijedtem. Ez már a második eset volt amikor majdnem villámcsapás ért.
Bőrig ázva értünk a felvonó állomásra, ahol Vikinek vettünk egy száraz pólót mert nagyon fázott. Hazafelé még a vihar hatása alatt megfogadtam egy jó ideig elkerülöm ezt a helyet.
Ha Sopronban jársz ne hagy ki a Károly-kilátó meglátogatását. És ha már itt jársz érdemes végig menni a boszorkány tanösvényen.
Az ötlet valószínű a Hohe Wandon lévő boszorkányerdőből jött, de ez is élvezetes út kis nyulaknak is. Kiindulási pont a Lövér Kalandpark parkolójánál van, végpontja pedig a kilátónál. Az első állomáson lévő házikóban ne felejtsetek el pecsételő lapot magatokhoz venni.
Nyolc állomáson érdekes játékok, ügyességi feladatok várnak, majd a feladat teljesítése után pecsételni kell a lapra.
A végállomáson a Kőhalmy Vadászati Múzeumban ajándék vár minden teljesítőre. Utolsó állomáson seprűre szállt a csapat apraja nagyja. A játszótéren kipróbáltunk mindent, végigmentünk a mezítlábas ösvényen is.
A múzeum megtekintése és egy jégkrém elfogyasztása után felmentünk a kilátóba. A kilátás gyönyörű volt, Viki a bátorságáért még egy képeslapot is kapott a pénztáros bácsitól.
És ha már Lövérek, a kalandpark sem maradhatott ki.
A belépőjegy nem olcsó: 7 éves korig 1500 Ft, 7-14 kor között 2000 Ft, a felnőtt 2000 Ft. Cserébe viszont korlátlan használatra jogosít. Én csak sétálni szerettem volna, de kísérő jegyet ekkor is kell venni. Igaz ez csak 300 Ft, de ez nem nagyon tetszett, kicsit lehúzásnak éreztem. Hiszen nem ad semmi szolgáltatást, ha csak a látványt nem vesszük annak.
Másnap reggel hajókázni indultunk. Most a Fertő-tavi Hajózási Kft-re esett a választásunk.
Indulásig volt egy fél óránk, így túlestünk a délelőtti jégkrémen.
A kapitány egy fős személyzetként tevékenykedett a hajón. Amikor a büfében chipset vettem majdnem be is mentünk a nádasba.
Az egy órácska gyorsan elrepült, visszatértünk a szállásra. Délután a kicsi, de hangulatos wellness részleget próbáltuk ki. fél ötig elég nagy volt a zsúfoltság, de a vacsora közeledtével szinte kiürült.
Mivel nem akartunk korán enni, így még maradtunk este hat óráig.
Következő ausztriai úti célunk a Johannesbachklamm volt. Würflach település északi határában találjuk a szurdok bejáratát. Kellemes, nem megerőltető erdei séta.
Idén sem maradt ki a szentmargitbányai Vidámpark meglátogatása. Viki épphogy befért a kisautóba, jövőre már nagy lesz hozzá.
Tavalyi utunk alkalmával kimaradt a Taródi vár meglátogatása.
Most úgy döntöttünk megnézzük. A belépőnem drága, felnőtt 600 Ft, gyerek 400Ft.
A vár alapjaiban egy szép, Bori várhoz hasonló építmény lett volna. Taródi István, az építőmester szívét lelkét belerakta.
Jelenleg az idős fia üzemelteti aki néha elég furán viselkedik, ez ráerősít a helyiek által emlegetett Bolondvár névre. A termek egy bolhapiac hangulatát keltik, mindenütt régi és kevésbé régi tárgyak vannak kirakva. Kosz és rendezetlenség mindenütt.
A tetőteraszról már nincs kilátás, a fák magasabbra nőttek. A toronyba nem lehet felmenni. Talán ha valaha fantáziát lát benne egy befektető szép látványosság lehet belőle.
A látogatás végén lehet képeslapot emléktárgyakat venni. És akinek van kedve kipróbálhat egy „ügyességi” játékot. Egy lakattal zárt üvegkalitkában 5-6 ajándéktárgy van, aki 2 perc alatt kinyitja a lakatot mindent vihet. Azt mondta ha nem sikerül ő megmutatja hogyan lehet kinyitni, de nem mondhatjuk el a módját. A szerencsejáték ára 800Ft. Gondoltam támogatom ezzel is az öreget, ha kinyitom akkor sem hozom el a nyereményt.
Nem sikerült kinyitnom. Azt mondta ő fél perc alatt kinyitja, de háttal kell állnunk. Hát, az elején nem erről volt szó. Így is volt, kinyitotta. De leselkedtünk. Zsebéből egy kulcsot halászott elő ezzel nyitotta ki a lakatot. Így ha a lakathoz nincs kulcsod, nem veszed le. Ő csalt, én elmondtam.
Utolsó napi kirándulásunk Ausztriába vezetett a Sparbach Naturparkba.
Odaérkezésünkkor csepergett az eső, szerencsére hamar elállt. A natúrparkban tettünk egy kellemes sétát. Van itt sok érdekesség, állatok, tó, hatalmas játszótér vízi elemekkel és egy várrom is.
A Burgruine Johannsteinnek csak a falai állnak , de így is szép.
A szállodába visszaérkezve összepakoltunk, készültünk a hazaútra.
Vacsora után gondoltunk egyet, lemegyünk este a városba nézelődni. De a távoli dörgés rohamosan közeledett, és negyedóra múlva óriási vihar kerekedett.
Így maradt egy kis játék a játszószobában, egy utolsó limonádé a hallban, majd lepihentünk a hazaút előtt.
