Teve szikla, Egri vár
Mai kirándulásunk egy Budapesthez közeli látványosságot célzott meg, a Pilisborosjenő melletti Teve-sziklát és az Egri várat. Pilisborosjenőt egy kanyargós úton közelítettük meg. A település szélén viszonylag nagy kiépített parkoló található, így nem volt gond a parkolás. Sokan az út szélén álltak meg össze-vissza, ki tudja miért, hiszen a parkoló sem fizetős. Így néhány lépést megtakarítottak, ha már kirándulni jöttek.

A földútról hamarosan letértünk, és a Kőfülke érintésével a Teve-szikla aljához jutottunk. Innen nem tűnik nagyon teve alakúnak. Na de majd felülről.

Némi nézelődés a régi kőfejtőben, majd tovább indultunk az Egri vár felé. Az út lankás dombon vezetett lefelé. Rövid idő alatt a vár bejáratához értünk.

„Az egri vár másolata a Pilisben, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén, Pilisborosjenő határában fekszik, közel a Teve-sziklához és az Országos Kéktúra útvonalához. A várat az Egri csillagok című film forgatásához építették az 1960-as években. Várkonyi Zoltán filmrendező a látványos, több ezer statisztát felvonultató csatajelenetekhez választotta a Pilisborosjenő és Csobánka között húzódó völgyet a film egyik helyszínéül. A forgatások alatt a nagyrészt fából készült vár egy része leégett, de rögtön újjá is építették. A film elkészülte óta magára hagyatva pusztul. A forgatás 40. évfordulójára 2008 nyarán a vár környékét a Pilisborosjenői Önkormányzat rendbe hozatta.”

Most aránylag sokan voltak a vár könyékén, nagyon felkapott lett a hely. Fiatal nyúl koromban mikor itt jártam nem volt itt senki. Igaz szemerkélő esőben érkeztem, és egy rövid időre be is kellett húzódnom a várkapu alá. Akkor még a Kevély-nyergi turistaház is üzemelt, Stromfeld Aurél nevét viselte, aki a TTE egyik vezetője volt. Egy nagyobb diákcsapat is volt itt, érdeklődve nézték a nagy hátizsákom. Arra is emlékszem Jeff Wayne Világok harca zenéje szólt magnóról. Még ma is állna, de 1992 szeptember 29-én felgyújtották. Egy nappal azelőtt, hogy az épületet a Pilisi Parkerdő gazdaságtól a Budapesti Természetbarát Szövetség átvehette volna. Elgondolkodtató véletlen.


Rövid pihenő után megkerestük az itt elhelyezett geoládát. Ez volt az első kincsesláda ami elhelyezésre került az országban 2001.06.24-én. A Teve sziklánál pedig az ezrediket is sikerült megtalálni. Egy régi terv megvalósult ezzel.
Most felülről közelítettük meg a Teve-sziklát, és mint a leírásban is olvasható innen tényleg teve alakú.
„A környezetéből merészen kiálló, kettős ágú szirt, a Teve-szikla közvetlen közelében látványos földtani képződményeket tár elénk egy kőfejtő fala, amelynek tetejéről kilátást is élvezhetünk. A sziklafalat közelebbről megvizsgálva érdekes földtani megfigyeléseket tehetünk. A megfelelő szögből nézve, némi fantáziát is mozgósítva a Teve-szikla legmagasabb, kettős ágú szirtje a névadó állatra emlékeztet. A dolomitból álló tömböket korábban hévizes oldatok járták át, és kalcittal különösen ellenállóvá cementálták. A kemény kőzet ezért gyorsabban pusztuló környezetéből lassacskán kiemelkedett. Emellett, ahogy az egyből szembetűnik a helyszínen, a kőbányászat is rásegített a kimagasodásra: a porló dolomitot murvának fejtették, így persze a sziklafalban látható üregek is mind mesterséges eredetűek. A helyenként vöröses bemosódások vastartalmú oldatokról árulkodnak.”
Készítettünk néhány csodás képet is, bár elég sokat kellett várni rá a sok önjelölt sziklamászó miatt. Ki tudja miért felmásznak rá, majd onnan próbálnak szelfit készíteni. Keresik a megfelelő helyet, de sehogy sem fér bele onnan a szikla is. Kicsit jobban kellene vigyázni rá.



