Séta az Országház körül
Az előző napi arborétumi séta után kicsit fáradtan ébredtünk. Az idő is borongós volt, és azon gondolkodtunk elinduljunk e valahová. Peti invitálására egy sétára indultunk az Országház körül.
Szerencsénk volt mert így autóval eljutottunk egészen a Parlament mellé. A Nádor utcában parkoltunk le. Sétánkat a Kossuth téren kezdtünk.
„Az országház 17 év alatt épült fel Steindl Imre építész tervei alapján. Az építkezés során fontos kikötés volt, hogy a magyar Országház építéséhez csak és kizárólag magyar alapanyagokat használhatnak, hazai iparosok és gyártók bevonásával. Egészen elképesztő számadatokkal is tudunk szolgálni: az építéshez nagyjából 40 millió téglát használtak fel, és mintegy 40 kilogrammnyi 22–23 karátos arany díszíti az Országházat. Az épület alapterülete közel 18 ezer négyzetméter, a homlokzaton 90 kőszobor található, az épületen belül pedig további 162 szobrot tekinthetsz meg. A bent futó vörös szőnyeg majdnem 3 kilométer hosszú; 27 kapun keresztül lehet bejutni, és az év napjai számának megfelelően az Országház összesen 365 kisebb-nagyobb toronnyal rendelkezik. A Dunával párhuzamos épületszárny hossza 268 méter, legnagyobb szélessége pedig 123 méter. A kupola tornya 96 méter magas.”
A Duna parton sétáltunk tovább a Lánchídig, majd a Vörösmarty tér Erzsébet tér érintésével értünk a Szent István Bazilikához. Innen a Szabadság tér érintésével sétáltunk vissza az autóhoz.

























