Séta a Nemzeti Színháznál
Mai kiruccanásunk a séta a Nemzeti Színháznál címet kapta. Augusztus 20-án egy Duna parti sétára indultunk. A Nemzeti Színháznál sem jártunk eddig, ezt is csak mindig a hídon áthajtva láttuk. A helyszínt villamossal közelítettük meg a Soroksári út felől. Először Kolodkó Füles miniszobrát kerestük meg. A Müpa és a Ludwig múzeum épülete előtt elsétálva értünk Zikkurathoz.
Tetejére a külső körkörös emelkedőn juthatunk fel. Megéri a fáradságot, különleges panoráma tárul a szemünk elé.
Innen színház felé vettük az irányt. A Duna parton szebb napokat látott HÉV csattogott el mellettünk mintha időutazásba kerültünk volna.
„Az épület az 1883-1992 között üzemelt Dunapart teherpályaudvar helyén,[6] apportált állami tulajdonú telken áll. Az építkezés 2000 szeptemberétől nem egészen 16 hónapig tartott. Az építését Schwajda György irányította – kezdetben kormánybiztosként, később a Nemzeti Színház Rt. vezérigazgatójaként. A tervező építész Siklós Mária[7] volt. A színházavató előadás Madách Imre: Az ember tragédiája volt, amit Szikora János rendezett.”
Az épület külső megjelenése egy hajóra hasonlít. A vízben a robbantással lebontott Blaha Lujza téri épület jelenik meg. Az épület előtti kertben szoborpark van híres színművészek életnagyságú szobraival. Gobbi Hilda mellett a padon egy picit meglehet pihenni, ha másért nem egy fotó erejéig.

Utunkat a már említett HÉV szerelvénnyel folytattuk a Boráros térig. Így belülről is megcsodálhattuk az egykoron korszerűnek számító, mára lepusztult szerelvényt. Mindössze egy megálló és néhány perc volt az út, viszont ez a szakasz kevés látnivalót tartogat gyalogosan.
Innen gyalogosan folytattuk utunkat egészen az Országházig. Útközben érintettük a Bálnát, a Fővám és a Március 15-e teret. Megkerestünk néhány Kolodko miniszobrot, a Jeanne d’Arc (Lisa Simpson), Ferenc Jóska, és Libidó mellé került megtaláltam pipa.



