Nyári mesék – Keresztúri erdő

Általában úgy szokott lenni, messzebbre tervez a nyúl kirándulásokat. Ebből fakadóan a közeli helyek kimaradnak. Így történhetett hogy a keresztúri erdőben még sosem jártunk. Séta a Keresztúri-erdőben – Pilisi Parkerdő Zrt. (parkerdo.hu)

Gondoltam ezen változtatni kell. Az erdőben két kijelölt útvonal is van, mi a rövidebbet vettük most célba. Az utak jó állapotúak, keresztül-kasul behálózzák a területet. Ha nem a jelölést követed akkor sem tudsz eltévedni. Viszont a jelzést követve több érdekességgel is találkozhatsz.

Van egy hatalmas erdei tisztás, itt játszani, piknikezni, főzőcskézni egyaránt lehet. Néhány erdei tornaeszköz is rendelkezésre áll.

Van harckocsi árok, gyalogsági lövészárok, ez az egykori Attila-védvonal része volt.

Az egykori harcok leírása:

„1944. karácsony és 1945. újév között Rákoshegy térségében a véres harc csak 6 napig tartott, de mikor kezdődött, ezt még senki sem tudhatta. 1944. december 27-én a szovjet 18. gárda-lövészhadtest 317. lövészhadosztályának jobbszárnya még Maglód délkeleti szélén küzdött, de csapataik 18:00 óra körül elérték Rákoshegyet, a Budapest akkori közigazgatási határán kívül eső utolsó települést. Rákoshegy mintegy két órán belül a szovjet csapatok kezébe került. A lövészek tovább nyomultak, és éjfélre elérték az Újmajort, ami már a mostani Keresztúri-erdő szélén volt. December 28-án hajnalban a szovjet 317. lövészhadosztály egyik ezrede Rákoskeresztúrt támadta, és 9:00 óráig meg is tisztította a települést. A szovjetek a település nyugati széléig szorították vissza a magyarokat, azonban amikor rohamcsoportjaik megpróbáltak tovább nyomulni és betörni a főváros területére, Rákoskeresztúrtól 400 méterre nyugatra az „Attila” vonal III. védőövét megszálló magyar 12. gyaloghadosztály erős ellenállásába ütköztek. A harc további fordulatait Dr. Számvéber Norbert hadtörténész részletesen megírta, a tanulmányt itt elolvashatod.

December 29. és 31. között Rákoshegytől nyugatra mérsékelt intenzitású harcok folytak, a szovjetek nem jutottak előbbre. Aztán január 1-jén reggel fél 10-kor megkezdődött a szovjet 18. gárda-lövészhadtest hadművelete az Attila-vonal utolsó védőövének áttörésére. A főcsapást a harckocsiszázaddal is megerősített 297. lövészhadosztály hajtotta végre, és viszonylag könnyen áttörte a magyar védelmet. A szovjetek katonákban legalább négyszeres (6000:1500), tüzérségben és aknavetőkben pedig hat és félszeres (650:100) túlerőben voltak a magyar csapatokkal szemben. A szovjet hadosztály gyorsan áthatolt az aknamezőkön, a háromsoros szögesdrót-akadályon és két harcárkon. Rendkívül fontos, döntő jelentőségű rést ütöttek az Attila-vonal III. védőövén. A támadók itt hatoltak be az akkori Budapest területére. Az itteni harcok – noha csak néhány napig tartottak – igen hevesek voltak, és döntőnek bizonyultak a főváros pesti oldaláért vívott küzdelem szempontjából.”

Egy kellemes erdei sétában volt részünk, hamarosan visszatérünk a hosszabb útvonal bejárására is.