Kert a város szélén – Soroksár
Áprilisi arborétumi sétáink sorát folytattuk ezen a hétvégén Soroksáron. Az őszi országos gombakiállítás után most tavaszi virágos ruhába öltözött a kert.
„A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karához tartozó Soroksári Botanikus Kertet 1963-ben hozták létre, az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskola égisze alatt, főleg azért, hogy a leendő kertészmérnökök közelről is láthassanak növényeket. A terület az 1700-as években gróf Grassalkovich Antal birtoka lett, a könnyen művelhető homoktalajon a 20. század közepéig főleg burgonyát és a rozst termesztettek.
A kert arculatát a homokbuckák és azok között húzódó árkok határozzák meg. A terület legmagasabb pontja a 115 méter magas Csonthalomnak nevezett homokdomb, a Duna-Tisza közére jellemző buckavilág egyik eredeti maradványa, ahol javában virágzik a homoki árvalányhaj, de megtalálhatóak itt a homokpusztagyepek más jellemző növényei is, mint a buglyos fátyolvirág, a homoki cickafark, a csikófark vagy a hegyi len.”
Sajnos a tavacskában most sem volt túl sok víz. Ezt részben a csapadék hiánya okozza, másrészt a szomszédban lévő kertészetben felhagytak a fóliák vizes fűtésével. Ennek elfolyó vize is a tavat táplálta.
De a kert nyugalma és a sok tavaszi virág látványa feledhetetlenné tette sétánkat.













