Gyadai Tanösvény
Húsvét vasárnapján egy régóta tervezett kirándulásra indultunk. Közelsége ellenére valahogy mindig kimaradt a Gyadai Tanösvény felkeresése. Egy rövid autózás után megérkeztünk a kiindulási pontra Szendehely Katalinpusztára.
A főútról egy tábla jelzi hol kell letérni, egy rövid bekötőút és elérkezünk a fizető kapukig. Néhány térkép még ingyenes parkolónak jelöli, de haladni kell a korral. Jó hír viszont hogy nem drága, egész napra mindössze 700 Ft, amit a parkoló automatánál lehet kiegyenlíteni akár bankkártyával is.
Innen indul a kis vonat, amellyel a kb 500m-re lévő kirándulóközpontig juthatunk el. Az előttünk elindult vonat az első kanyar után kisiklott, de ez nem szegte kedvünket, és felültünk rá. Úgy gondoltuk visszafelé sétálunk a parkolóig, így csak egy útra vettünk jegyet. Felnőtt jegy 400 Ft, gyerek 250 Ft, de a kedves vasutas bácsi 4 felnőtt és egy gyerekből álló csapatunknak családi jegyet adott. Így 1200 Ft-ba került az út.
A vonat néhány perces száguldás után meg is érkezett a látogató központhoz. A kanyarokban azért behúztam a fülem és erősen kapaszkodtam.
A tanösvény a Naszály lábánál a Lósi-patak mellett kanyarog. Csendes erdei sétával indul, majd fakitermelés következik.
Az erdőből kiérve átvágunk a Gyadai réten és pallókon sétáltunk tovább.
Az Óriások pihenőjénél sokan voltak, így nem időztünk sokat. A billenő hídon átkelve ismét átvágtunk a réten.
Majd elértük az erdősávot. Illetve ami még maradt, mert erdőirtás, fakitermelés. Hiába ez csak Magyarország!
Kár ezért a szép helyért. Persze a kirándulók is tönkretesznek szinte mindent. Vajon kinek esett jól leverni a QR kódokat az oszlopokról?
Egy emelkedő után elértük a függőhidat, amely a tanösvény legfőbb látványossága.
Az út innentől egy kellemes erdei séta, különösebb látványosság nélkül. Egy helyen van egy összerakott fakupac, amely a szénégetést próbálja imitálni. De ezen a szakaszon még egy pad sincs.
Pedig egy tanösvényt még érdekessé és játékossá is lehetne tenni ha nem csak egy-egy tábla lenne kihelyezve. Példaként a soproni Boszorkány meseösvényt említeném.
A bemutató központnál van egy kis tó, egy játszótér, és egy kis büfé is.
Meg rengeteg kutya, amely egyébként az egész utat jellemzi. És sajnos a kutyák egy része abszolút nincs tanítva, a gazdik pedig úgy gondolják mindenki toleráljon mindent. Az azért szerintem nem normális dolog, ha a gazdi nem szól rá a kutyára ha odarohan valakihez, ráugrál, nyalogatja, vagy rosszabb esetben ugatva ront neki. Talán egyszer itthon is lesz kutyatartási kultúra….
A játszótér mellett van egy „vadaspark” is, de ez mindössze néhány szomorú lakóból áll. Kicsit vegyes érzésekkel sétáltam a parkoló felé, többet, jobbat vártam.
