Farmos Kékbegy tanösvény
Hosszas töprengés után mai kirándulásunk célpontja Farmos lett. Olvastunk a Kékbegy tanösvényről és a képek alapján jó programnak tűnt. Nagykáta felől közelítettük meg, és el is tévesztettük a lehajtást. Nincs túlzottan kitáblázva.
Sebaj, Farmos vasútállomásnál visszafordultunk, és ezúttal nem tévesztettük el. Az épülő szépülő fogadó épület előtt parkoltunk le. 349 millióból még egy félig kész faházra is tellett, zseniális.

Nem sokáig tűnődhettünk mert időközben előkerült a gondnok és közölte ki kell állnunk az autóval mert ő fél óra múlva zárja a területet. A munkaidő az munkaidő, és rendnek lenni kell. Parkolónk nem. Megértem nem maradt rá keret.
Így az útszélén parkoltunk le. Érdeklődtünk a tanösvényről, körbe lehet e járni a területet, vagy ugyanazon az útvonalon kell visszafelé is jönni. Őszintén bevallotta fogalma sincs róla mert még soha az életben nem járta be. Azért egy picit eltűnődtem, a Duna-Ipoly Nemzeti park nem tudna egy természet szerető embert alkalmazni?
De mindez nem vette el a kedvünket, nekivágtunk az útnak.

A tanösvény rövid, kevés látnivalóval. Fapallója közadakozásból épült újjá a tűzvész után. Gondoltuk körbe sétálunk a nádas körül. Egyrészt szerettünk volna még pár képet lőni. És kíváncsi is voltam mire ment el a temérdek pénz, hiszen a tanösvényre nem.

A terület kopár, kevés látnivalóval. Hátulról érkeztünk vissza a házhoz, és ekkor ért a meglepetés. A gáton lévő átjáró ajtaját egy hatalmas lakat zárta le. Na akkor már megvannak a hiányzó milliók. Kénytelenek voltunk Farmos felé visszamenni egy darabon, és a vasúti töltés mellett sétáltunk az autóhoz.
Összességében csalódás volt a kirándulás. Rövid tanösvény, kevés látnivaló, tájékoztatás hiánya. Nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek.












