Néprajzi Múzeumban
Július harmadik szombatján a Néprajzi Múzeumban tettünk látogatást. Már biztos tudjátok, minden hó harmadik szombatján ingyenes a 26 év alattiak és a 18 év alatti személyt kísérő két közeli hozzátartozónak. Az épület kívülről is különleges látványt nyújt. Ha van időd…
Bory-vár
Vasárnap egy hirtelen ötlettől vezérelve a Bory-vár meglátogatására indultunk. Valamikor réges-régen már jártunk itt, sőt egyik általános iskolás osztálykirándulásunk is ide vezetett. De az emlékek már homályosak voltak. Parkolót épp sikerült találni a vár mellett, így szerencsére nem kellett messzebb…
Sirok
Júliusi kirándulásaink sora a Mátra keleti szélére a Tarna-folyó melletti Sirok településre vezetett. „A település szláv eredetű névének jelentése: széles, mely utal a Tarna-völgyének kiszélesedésére, ahol a település létrejött. Első írásos emléke Sirák formában 1302-ből származik, mely azért érdekes, mert…
Séta a vadasparkban
Július első szombatján a a Szigethalmi vadasparkban tettünk egy sétát. Szombat lévén gyér volt a forgalom, gyorsan odaértünk. Most készültünk készpénzzel, mivel korábban már problémát okozott a bankkártyás fizetés. Most sem volt másképp, valahogy nem akar működni az internet a…
Tata , séta a Cseke-tó körül
Nyári kirándulásaink következő állomása a Cseke-tó volt. Egy szombati reggelen keltünk útra, útközben megálltunk Tatabányán a Turul-emlékműnél. Utoljára 2012-ben jártunk itt. Komoly változás történt a hegytetőn, felépült a Gerecse Kapuja látogatóközpont. Az emlékű páratlan szépségű, csodálatos panorámával. A szobor története…
Szentendrei séta
Beköszöntött a nyár, első programunk egy szentendrei séta lett. A séta apropóját geocaching ládakeresés adta. Egy városi séta amely a „Templomok városa” névvel egy kellemes sétára invitál. Szentendre valóban a templomok városa. Sétánkat a Pozsarevacska templomnál kezdtük. „A Pozsarevácból menekült…
Gellért-hegy
Mai kirándulásunk célpontja a Gellért-hegy. Hirtelen döntés eredménye volt. Petinek a környéken volt dolga, így autóval elvitt a parkolóig. Így egy kellemes lefelé tartó sétában volt részünk. A hegy Budapest egyik legszebb helye, a 235 méteres magasságából lélegzet elállító panoráma…
Maci nézőbe
Május elsején maci nézőbe indultunk. Az úti cél a Nyíregyházi Állatpark, Sóstó Zoo volt. Fő látványosság most a jegesmedve család volt, így a park bejárását is a jégvilágban kezdtük. A jégvilágban hűtött térben vannak a jegesmedvék, pingvinek, akik kiválóan érzik…
Kert a város szélén – Soroksár
Áprilisi arborétumi sétáink sorát folytattuk ezen a hétvégén Soroksáron. Az őszi országos gombakiállítás után most tavaszi virágos ruhába öltözött a kert. „A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karához tartozó Soroksári Botanikus Kertet 1963-ben hozták létre, az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskola…
A Dunakanyar szíve – Vác
Húsvét hétfőn Vácra látogattunk el. Többször jártunk már itt, de most tervbe volt véve a város eddig felderítetlen része is. A város bejárását a Március 15-e téren kezdtük. A téren sok turista volt, ami nem csoda hiszen ünnepnap van, ráadásul…