• Széchenyi-hegytől Hárs-hegyig

    Szombati túránk a Budai-hegységben Széchenyi-hegytől Hárs-hegyig tartott. A viszonylag hosszúra sikerült túra egy gyors módosítás eredménye volt. Eredeti tervek szerint Széchenyi-hegyről sétáltunk volna le Ördögorom felé. De egy hirtelen jött ötlet alapján Hárs-hegy felé vettük az irányt. Így hát vonatra…

  • Margitsziget

    Pénteki sétánk helyszíne a Margitsziget volt. Most rendhagyó módon az Árpád-híd felől közelítettük meg. Ennek oka egy Orosz hadihajó becserkészése volt. Sikerrel teljesítettük is. Persze nem egy valódi hadihajóról volt szó hanem az Üzenet nevű Kolodko szoborról.   A hídon…

  • Séta a Nemzeti Színháznál

    Mai kiruccanásunk a séta a Nemzeti Színháznál címet kapta. Augusztus 20-án egy Duna parti sétára indultunk. A Nemzeti Színháznál sem jártunk eddig, ezt is csak mindig a hídon áthajtva láttuk. A helyszínt villamossal közelítettük meg a Soroksári út felől. Először…

  • Kopaszi-gát

    Mai sétánk célpontja a Kopaszi-gát egy olyan hely amit eddig csak messzebbről szemléltünk. A Rákóczi-hídon átautózva mindig lepillantottunk rá, de átutazóban sosem álltunk meg. Most viszont direkt ide indultunk hogy megnézzük. A Kopaszi-gát Budapest IX. kerületében, a Rákóczi híd lábánál…

  • Gül Baba Türbéje

    Bakancslistás helyeink sorát a Gül Baba Türbéje meglátogatásával folytattuk. Ez is sokszor tervben volt, de valahogy mindig kimaradt. Már fiatal koromban is hallottam felőle, azokban az időkben amikor még internet sem létezett. Igen kedves fiatalok nem is olyan régen még…

  • Tabán, Vérmező, Horváth-kert

    Mai Tabán, Vérmező, Horváth-kert kirándulásunkat geoláda keresés fűzte össze. Sétánkat egészen pontosan a Filozófusok kertjéből indítottuk. Rövid sétával felkapaszkodtunk a Buda királyfi és Pest királykisasszony szoborhoz. Innen gyönyörű panoráma nyílik a városra. Leereszkedve és átkelve a Hegyalja úton már a…

  • Káposztásmegyeri Farkas erdő

    A káposztásmegyeri Farkas erdő a kevésbé ismert helyek közé tartozik. Én is csak a térkép böngészése közben találtam rá. Az erdő a káposztásmegyeri lakótelep szomszédságában található. A terület az 1870-es években a lakótelepek megépülése előtt, Megyeri erdő néven volt közismert. A közel…

  • Várkert bazár

    A Várkert bazár egy mindig kimaradt hely volt, így nyári kirándulási hetünk első helyszíneként ezt kerestünk fel. A bazár a Duna és a vár felől egyaránt megközelíthető. A várba feljutást egy mozgólépcső is segíti. Története a 19. századig nyúlik vissza.…

  • Természettudományi múzeum

    Gyorsan repül a nyár, beköszöntött augusztus. Folytatva az ingyenes múzeumlátogatások sorát utunk a Természettudományi Múzeumba vezetett. A múzeum épülete Józsefvárosban található. Állandó és időszaki kiállításai több szinten, mintegy 5000 négyzetméteren tekinthetők meg. Úgyhogy ha felkeresed hagyj időt a nézelődésre. A…

  • Aquincum

    Folytatva az ingyenes múzeumi hétvégék sorát július utolsó szombatján úti célunk Aquincum volt. Fiatal koromban mikor HÉV-en utazva Aquincumnál jártunk mindig arra gondoltam de jó volna megnézni. Azonban tett soha nem követte az elhatározást, így mindig elmaradt ez a látogatás.…