Tapsitrapp
Úton útfélen nyúlcipőben. Túrák, kirándulások, városnézések Brumival.
Tapolcai nyár
Tapolcai nyár, most más mint a többi. Más mint az eddigiek. Csak néhány napra volt lehetőség, így úgy döntöttünk ez most pihenésről, fürdésről fog szólni. Későn derült ki hogy néhány napra el tudunk menni valahová, így lázas keresgélésbe fogtunk hol…
Sárvár vár
Nagyon vártuk már a júliusi nyaralást. Így a lázas készülődés után az utazás napján elsőként ültünk be a kocsiba Brumival és irány Sárvár. Megvártuk amíg elcsendesedik a reggeli csúcsforgalom, nem akartunk dugóban ücsörögni. Aztán mégis sikerült. A navigáció a nyolcas főút…
Szeged
Elérkezett ismét a nap, elkezdődött a nyári vakáció és az indulás napja. Hosszas készülődés után útnak indultunk, az úti cél a napfény városa Szeged. Az autó pályán gyorsan odaértünk. Először a szállodához mentünk, de mivel korán érkeztünk nem tudtuk még…
Nyaralás! Magas Bakony erdeiben
Nyaralásunk második részének helyszínéül Bakonybélt választottuk. Mivel Anna kutya is elkísért ide, így szálláshelyünk a Bakony Hotelben volt. Augusztus elején gyönyörű napsütésben felkerekedtünk és útnak indultunk. Mivel a navigáció nem állt a helyzet magaslatán, így viszonylag rövid autópálya szakasz után…
Nyári mesék – Búcsú a nyártól, Zalakaros
A nyár Zalakaroson indult, és ott is zárult. Szállásunk ismét a Hotel Vital-ban volt. Ez az út most a pihenésről , fürdésről szólt. Két kisebb sétát tettünk csak. Egyik a kilátóhoz vezetett. Valahogy most nem tűnt rémisztőnek, majdnem a…
Nyári mesék – Pilismarót
Nyaralásunk második felvonása Gergőék és Anna kutya részvételével zajlott. Ennek megfelelően kutyabarát szálláshelyet kellett keresni. Választásunk a pilismaróti Vár-lak Vendégházra esett. Mivel délelőtt még volt elintézni való, így dél elmúlt mire elindultunk. Ennek ellenére Szentendrén elég nagy dugóba futottunk bele.…
Nyári mesék – Sümeg
Viki régi vágya volt a Sümegi vár megtekintése. Egy Mónika videóban látta, és nagyon megtetszett neki. Így még a tavasszal foglaltunk titokban egy vendégházat Sümegen. Július első hetének hétfői napján reggeli után indultunk. Mivel a nullás körgyűrűn állandó a dugó, így…
Brumi története – második rész Mallnitz
A nyárnak lassan vége lett, színesbe öltöztek a fák. Majd hullottak a levelek, és lassan hópihéket kergetett a szél. Néztem a szélben a táncoló hópelyheket, hallgattam a szél zúgását. És megint hallottam a hangot, ahogy a nevem kiabálja. Vagy csak…
Brumi története – első rész Rauris
Régóta tervezem már hogy elmesélem hogyan találkoztam Brumival. A történet réges-régre nyúlik vissza. Egy szép őszi estén láttam a TV-ben egy filmet a Grossglockner-ről. Ámulva néztem a magas hegyet, és gondoltam egy merészet, ezt látnom kell közelről is. Az elhatározást tett…
2017 nyár -Ausztria 3
Bevallom töredelmesen, erről a bejegyzésről elfeledkeztem. De akkor most bepótolom és egy ausztriai hegyi kirándulásról mesélek nektek. Gyönyörű szép hely. Ez a hely is simán elérhető Sopronból, kb 50 kilométer ami autóval 1 és negyed óra. Persze csak ha a…