Brumi szomorú

Az ősz vége felé ballag az idő, azt vettem észre Brumi szomorú. Napok óta csendben figyelem. Sokszor csak áll az erkélyen az őszi napsütésben és a távolba néz.

Próbálom kitalálni mi járhat a nagy mackó fejecskében, mitől ilyen szomorú. Néz néz a messzeségbe, talán a távoli hegyeket keresi. Lehet hogy honvágya van? Nem tudok rájönni, de Brumi szomorú.

Egyszer ha picit jobb kedve lesz megpróbálom megtudni tőle. Addig is mit tehet egy igaz barát?

Ahogy néztem Brumit és a sárga leveleket Petőfi sorai jutottak eszembe:

„Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya”

Csendben mellé álltam és együtt néztük a sárguló leveleket.